Üdvözöljük a Néma Kft. weboldalán!

A Duna-Tisza közén fekvő Akasztón évszázados hagyományai vannak az állattenyésztésnek. A legeltetésen alapuló extenzív állattartást elsősorban a település határában elterülő szikes puszta tette lehetővé.
A sajátos növényi társulások miatt a terület nagy része a Kiskunsági Nemzeti Park védelmét élvezi, de a legeltetés, mint a tájeredeti állapotának megőrzésére alkalmas tevékenység, megengedett, sőt kívánatos. A Néma Kft. ebben az egyedülálló értékekkel bíró környezetben alakította ki Blonde d’auitaine és charolais törzstenyészetét. A generációk óta állattartással foglalkozó Németh család 2000-ben hozta létre jelenlegi farmgazdaságát, de a család már 1990-es évek eleje óta, foglalkozik állattartással és nádvágással. Jelenlegi gazdaságban nyár elejétől őszig, villanypásztorral elkerített szakaszokban folytatja a vágómarhák legeltetését.

Nézze meg Szolgátlatásainkat!

Vágómarhák

A tenyésztés célja elsősorban jó minőségű, többnyire exportra kerülő húsmarha előállítása, illetve tenyészállatok felnevelése.


Az akasztói cég igyekszik a szikes pusztán meghonosítani a blonde d’aquitane szarvasmarhát is.A 2006-ban Franciaországból, a legjobb törzstenyészetektől vásárolt állományt tenyészállat-nevelésben, továbbá nemesítésben hasznosítják.

Más fajtákkal keresztezve – éppen annak nagyszerű reprodukciós képességeinek köszönhetően – az egyik legkeresettebbnek számító francia fajta előnyei még inkább érvényesülnek. A blonde d’aquitane legfontosabb tulajdonságai ugyanis igencsak kecsegtetőek: a fajtára a hosszú törzs, a kiváló húsforma, a finom csontozat, a nagy fejlődési erély, a könnyű ellés, valamint a kiváló csont és hús-faggyú arány jellemző. Nagy fejlődési erélyének köszönhetően a hízlalás alatti jelentős súlygyarapodás érhető el.

2009-ben Franciaországból került beszerzésre a jelenlegi charolais törzsállomány. A charoais marha jellemzője a jó legelőkészség, hízékonyság, remek borjúnevelő képesség és a keresztezésekhez kiváló befejező vonalnak hasznosítható. A fajtának szintén előnyére válik nyugodt természete.

Tetőfedő nád

A Néma Kft. profiljában jelentős szerepet játszik a nádfeldolgozás is.


Az ősi, természetes anyag iránt rendkívüli módon megnőtt az érdeklődés a hazai és a külföldi piacon. A nád közismert tulajdonságai közé tartozik, hogy minden egyéb tetőfedő anyagnál (tetőfedő nád) jobban biztosítja az épületek optimális hőháztartását. Emellett kifejezetten szép, környezetbarát és – ügyeskezű mesterek révén – változatos formában alkalmazható.

Az akasztói cég nagyteljesítményű, hatkerekű nádarató gépekkel maga végzi a nádvágást. Ezzel egyidőben tisztítják, osztályozzák és kötegelik a sokrétű felhasználásra kerülő anyagot. A feldolgozott áru 90 százaléka exportra kerül: számos megrendelést teljesítenek Hollandiába, Németországba és Angliába. Ugyanakkor maradéktalanul elégítik ki a hazai igényeket is. A cég nem csak az alapanyagot biztosítja, hanem az igényes kivitelezést is vállalja.

A Kiskőrös környéki nádtetők többsége szakembereik keze munkáját dicsérik. Közéjük tartoznak például az akasztói Horgász Park és épületei is. A kapacitás növelésével gyakorlatilag korlátlan mennyiségű további megrendelések teljesítésére képesek.

Kérdése lenne szolgáltatásainkkal kapcsolatban?

Hívjon minket!

Legfrissebb Híreink

Eladó tenyészbikák

Blonde d'aquitaine és charolais fajtájú tenyészbikák eladók.

Tel: 30/389-2823